VISSZA

Alapellátási körzetekkel kapcsolatos gyakran ismételt kérdések (19)

Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § (1) b) pontja alapján a tartósan betöltetlen körzet meghatározása a következő:

„tartósan betöltetlen háziorvosi körzet: az a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi körzet,

ba) amelyben az ellátási kötelezettségnek hat hónapot meghaladóan csak helyettesítéssel tudnak eleget tenni, kivéve, ha ennek az az oka, hogy a körzetet ellátó háziorvos munkavégzésében akadályoztatva van, vagy

bb) amelyben – a helyettesítés kivételével – az önkormányzat az ellátás nyújtásáról legalább hat hónapig nem tud gondoskodni önálló orvosi tevékenység végzésére jogosult személlyel;

Fentieket kiegészíti az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (2) és (3) bekezdése:

(2) Az (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szempontjából a háziorvos a munkavégzésben akkor akadályozott, ha a tevékenységét keresőképtelensége, hivatalos távolléte, szabadsága vagy gyermekápolás, -gondozás miatt nem végzi, illetve, ha a munkavégzés a közmegbízatásával összeférhetetlen vagy közmegbízatása miatt a tevékenységét ellátni nem tudja.

(3) E rendelet háziorvosi körzetre, illetve tartósan betöltetlen háziorvosi körzetre vonatkozó rendelkezéseit a fogorvosi körzetre is alkalmazni kell.”

A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet 3. § (8) bekezdése szerint kell ebben az esetben eljárni, azaz

„(8) Ha az önkormányzat illetékességi területén nincs a (3) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti alapellátási körzet, úgy az önkormányzati nyilatkozattétel mellőzhető.”

Ez azt jelenti, hogy ha nincs az önkormányzat illetékességi területén 6 hónapja tartósan betöltetlen alapellátási körzet (a) pont) vagy pedig olyan alapellátási körzet, amely a felhívásban megjelölt határnapig 6 hónapja tartósan betöltetlenné válik (d) pont), akkor a nyilatkozattétel mellőzhető.

Kérjük, a nyilatkozattételi felületen ezekben a mezőkben olyan önkormányzati dolgozó nevét és e-mail elérhetőségét adják meg, akivel a praxiskezelő munkatársai, felmerülő kérdéseik esetén, érdemi egyeztetést tudnak folytatni a körzetalakítási eljárások során az alapellátási körzetek megadott adataival kapcsolatban.

A hatályos jogszabályok értelmében a praxisba bejelentkezett páciensek létszámát (kártyaszám) a méretgazdaságossági feltételek vizsgálatánál figyelmen kívül kell hagyni, és az alapellátási körzetben lakcímmel rendelkezők számát kell figyelembe venni.

Méretgazdaságos az a körzet, amely a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 17/A. § (2) bekezdésében meghatározott méretgazdaságossági minimum – felnőtt és vegyes háziorvosi körzetek esetében 1200 fő, házi gyermekorvosi körzetek esetében 600 fő földrajzi területen lévő lakcímre bejelentett lakosságszám – feltételeknek megfelel.

Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 2. § j) pontja értelmében a körzet lakója az a biztosított, akinek az 1992. évi LXVI. törvény szerinti lakóhelye vagy tartózkodási helye a körzet területén van.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 5. § (2) és (3) bekezdései és 26. § (1) bekezdése és 26/A. § (1) és (2) bekezdései az alábbiak szerint rendelkeznek:

„5. § […]
(2) A polgár lakóhelye: annak a lakásnak vagy szállásnak (a továbbiakban együtt: lakás) a címe, amely a polgár állammal, továbbá a természetes és jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel való hivatalos kapcsolattartása, valamint lakóhelyhez kötött jogai és kötelezettségei megalapozásául szolgál.
(3) A polgár tartózkodási helye: annak a lakásnak a címe, ahol a polgár – a lakóhely-változtatás szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. […]
26. § (1) A Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles lakóhelyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. A tartózkodási hely címe bejelenthető (a lakó-, illetve a tartózkodási hely bejelentése a továbbiakban együtt: lakcímbejelentés), vagy a 26/A. §-ban meghatározottak szerint valamely jogosultság feltételeként bejelentendő. Ha a lakcímbejelentésre költözéssel összefüggésben kerül sor, a bejelentést a beköltözéstől vagy a kiköltözéstől számított három munkanapon belül kell megtenni.[…]
26/A. §  (1) Jogszabály valamely jogosultság adott hellyel összefüggő gyakorlása, szolgáltatás igénybevétele, kötelezettség teljesíthetősége vagy más joghatás feltételeként előírhatja a tartózkodási hely bejelentését, vagy az életvitelszerű ottlakás tényének egyéb módon való igazolását.
(2) Ha jogszabály valamely jogosultság vagy kötelezettség tekintetében eltérően nem rendelkezik, ellenkező bizonyításig a polgár életvitelszerű lakáshasználata helyének a bejelentett lakóhelyét kell tekinteni, ha tartózkodási hely bejelentésére nem került sor. […]”

Fent hivatkozott  jogszabályok értelmében tehát a praxisba bejelentkezett páciensek létszámát méretgazdaságossági feltételek körzet lakosságszáma alapján történő vizsgálatánál figyelmen kívül kell hagyni, és az alapellátási körzetben lakcímmel és tartózkodási hellyel rendelkezők számát kell figyelembe venni.

Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 8. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:

“8. § (1) Területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi szolgálat finanszírozására a NEAK a 2. § j) pontja szerinti lakosok igazolt számának figyelembevételével köt finanszírozási szerződést a szolgáltatóval a háziorvosi körzet (a továbbiakban: körzet) lakosságának ellátására. 
(2) A területi ellátási kötelezettséggel működő új háziorvosi szolgálatra akkor köthető finanszírozási szerződés, ha a szolgáltató
a) 14 év feletti 1200–1500 fő lakos (a továbbiakban: felnőtt körzet), vagy
b) életkori korlátozás nélkül 1200–1500 fő lakos (a továbbiakban: vegyes körzet), vagy
c) 0–14 év közötti 600–800 fő lakos (a továbbiakban: gyermekkörzet)
ellátását biztosítja.
(3) A körzethatárok módosítása esetén nem jöhet létre a (2) bekezdésben meghatározott minimumlétszám alatti lakosságszámú felnőtt, vegyes, illetve házi gyermekorvosi körzet. A körzetmódosítást követően a szerződés módosítását a szolgáltató kezdeményezi. Új körzet létesítése esetén nem köthető finanszírozási szerződés, ha az új körzet létesítése következtében valamely meglévő körzet lakosságszáma felnőtt és vegyes körzet esetén 1200, gyermekkörzet esetén 600 fő alá csökken.”

Ezzel összehangban a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet az alábbiak szerint határozza meg az ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontokat:

„17/A. § (1) Az OKFŐ a háziorvosi körzetek kialakítása során a (2) és (3) bekezdés szerinti ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontokat veszi figyelembe.

(2) A háziorvosi körzetben ellátott lakosságszámnak

a) házi gyermekorvosi körzet esetén legalább 600 főt,

b) felnőtt és vegyes háziorvosi körzet esetén legalább 1200 főt el kell érnie.”

Ha nincs az önkormányzat illetékességi területén 6 hónapja tartósan betöltetlen alapellátási körzet /nyilatkozattételi felület (a) pont,/ vagy pedig olyan alapellátási körzet, amely a felhívásban megjelölt határnapig 6 hónapja tartósan betöltetlenné válik /nyilatkozattételi felület (d) pont,/ akkor a nyilatkozatot tenni a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet értelmében nem szükséges, így a nyilatkozattételt a felület technikailag is lehetetlenné teszi, ezért nem engedi azt kinyomtatni.

Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 2023. január 1. napjától hatályos rendelkezése szerint:

„6. § (1) A praxiskezelő jogszabályban meghatározott szempontok alapján, a települési önkormányzatok bevonásával alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit.”

Az Eatv. 21. §- szerint: „A praxiskezelő gondoskodik arról, hogy – a miniszter rendeletében meghatározott időponttól – az egészségügyi alapellátási körzetek feleljenek meg a jogszabályban megjelölt ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontoknak. A jogszabályban megjelölt ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontoknak nem megfelelő háziorvosi körzetekkel érintett egészségügyi szolgáltatókat és települési önkormányzatokat a vonatkozó eljárásrendre történő tájékoztatással egyidejűleg a praxiskezelő értesíti.

A hivatkozott miniszteri rendelet, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet (a továbbiakban EüM rendelet) az alábbiakban határozza meg az ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontokat:

„17/A. § (1) Az OKFŐ a háziorvosi körzetek kialakítása során a (2) és (3) bekezdés szerinti ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontokat veszi figyelembe.

(2) A háziorvosi körzetben ellátott lakosságszámnak

a) házi gyermekorvosi körzet esetén legalább 600 főt,

b) felnőtt és vegyes háziorvosi körzet esetén legalább 1200 főt

el kell érnie.

(3) A háziorvosi körzetek kialakítása során figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat, a lakosság területi eloszlását, valamint azt az egyenlő területi elosztás és az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés biztosításával kell elvégezni.

17/C. § Az Eatv. 21. §-a szerinti időpont 2028. január 1.

Összefoglalva tehát, a praxiskezelő a körzetalakítási eljárásait a 2023. november 25. napján hatályba lépett a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendeletben foglalt eljárásrend szerint végzi a fenti szabályozókra figyelemmel akként, hogy az egészségügyi alapellátási körzetek feleljenek meg a jogszabályban megjelölt ellátásbiztonsági és gazdaságossági szempontoknak 2028. január 1. napjáig.

A praxiskezelő jelzi, hogy amennyiben – általában nagyobb lakosságszámú településekre jellemzően – az önkormányzat közigazgatási területén bármely orvosi szakterület vonatkozásában több alapellátási körzet is található, úgy a körzetalakításra irányuló önkormányzati javaslatok érdemi vizsgálatára csak a körzetek adatainak elektronikus átadását követően kerülhet sor. A körzetadatok átadásának folyamatával kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) értesítése irányadó.

Amennyiben a körzetadatok elektronikus adatátadása során kérdésük merülne fel, úgy kérjük, hogy az alapellátási körzetnyilvántartást működtető és az adatszolgáltatást koordináló NNGYK felé szíveskedjenek azokat feltenni.

A jelenlegi – 2022. december 31. napján hatályos állapot szerinti – körzetadatok átadásának folyamatával kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) értesítése irányadó.

Amennyiben a körzetadatok elektronikus adatátadása során kérdésük merülne fel, úgy kérjük, hogy az alapellátási körzetnyilvántartást működtető és az adatszolgáltatást koordináló NNGYK felé szíveskedjenek azokat feltenni.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (továbbiakban: praxiskezelő) a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI.22.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésében foglaltak szerint felhívást tett közzé a települési önkormányzatok felé, melyet az alábbi linken érhet el:

https://alapellatas.okfo.gov.hu/idoszakosfelhivas/

Amennyiben a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet rendelkezéseinek értelmében az önkormányzat nyilatkozattételre kötelezett a fenti felhívás kapcsán, úgy nyilatkozattételi kötelezettségüknek az alábbi linken tudnak eleget tenni:

https://alapellatas.okfo.gov.hu/idoszakosfelhivasnyilatkozat/

A praxiskezelő tájékoztatja az önkormányzatokat, hogy azoknak a tartósan betöltetlen körzeteknek az esetében, amelyek nem felelnek meg a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 17/A. § (2) bekezdésében meghatározott méretgazdaságossági minimumfeltételeknek, ott már a helyettesítésre kötött megbízási szerződés időtartama alatt, ilyen irányú szerződés hiányában pedig haladéktalanul körzetalakítási eljárást kell kezdeményezniük a praxiskezelőnél a 2023. november 25. napján hatályba lépett a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI.22.) BM rendelet 4. alcímében foglalt rendelkezései szerint.

A hatályos jogszabályok értelmében a praxisba bejelentkezett páciensek létszámát a méretgazdaságossági feltételek vizsgálatánál figyelmen kívül kell hagyni, és az alapellátási körzetben lakcímmel rendelkezők számát kell figyelembe venni.

Méretgazdaságos az a körzet, amely a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 17/A. § (2) bekezdésében meghatározott méretgazdaságossági minimum – felnőtt és vegyes háziorvosi körzetek esetében 1200 fő, házi gyermekorvosi körzetek esetében 600 fő földrajzi területen lévő lakcímre bejelentett lakosságszám – feltételeknek megfelel.

A hatályos jogszabályok értelmében a praxisba bejelentkezett páciensek létszámát a méretgazdaságossági feltételek vizsgálatánál figyelmen kívül kell hagyni, és az alapellátási körzetben lakcímmel rendelkezők számát kell figyelembe venni.

A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, és egyeztessenek a határos körzet(ek) praxisjoggal rendelkező orvosával/orvosaival a mindegyikük által elfogadható megoldásról, mivel ezek a körzetek a jogszabályi előírások értelmében még rövid távon sem tarthatóak fenn. Ezt követően javaslatot tudnak tenni a praxiskezelőnek.

A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, a körzetben mindenképpen szükséges a helyettesítésről gondoskodniuk, ellenkező esetben az önkormányzat körzetalakítási eljárást kell, hogy kezdeményezzenek.

A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet  3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, a körzet megosztására irányuló javaslatot a méretgazdaságossági feltételek teljesülése esetén tudja támogatni a praxiskezelő, de az új körzetet ellátó orvosról történő gondoskodás az önkormányzat feladata, valamint az eleve betöltetlen körzet kialakítását a praxiskezelő nem támogatja, azaz a körzetalakítási javaslattal egyidőben az orvos személyére is javaslatot szükséges tenni.

A határos körzet(ek) praxisjoggal rendelkező orvosával/orvosaival történt egyeztetést követően a mindegyikük által elfogadható megoldásról javaslatot tudnak tenni a praxiskezelőnek, mivel ezek a körzetek a jogszabályi előírások értelmében 2028. január 1. napját követően nem tarthatóak fenn.

Az adott körzetben nincsen ugyan körzetalakítási feladat, de a határos körzetek kapcsán a praxisjogos orvossal történő egyeztetés szükségessé válhat.

A körzet megosztására irányuló javaslatot a méretgazdaságossági feltételek teljesülése esetén tudja támogatni a praxiskezelő, de az új körzetet ellátó orvosról történő gondoskodás az önkormányzat feladata, valamint az eleve betöltetlen körzet kialakítását a praxiskezelő nem támogatja, azaz a körzetalakítási javaslattal egyidőben az orvos személyére is javaslatot szükséges tenni.

A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI.22.) BM rendelet 5. §-a szerint:

Ha a települést érintő

a) címváltozás,

b) születések, halálozások, be- és kiköltözések vagy

c) a 6. § (4) bekezdése szerint kiemelten fontos ellátási érdek

indokolja, a praxiskezelő az alapellátási körzet kialakítása során jelen alcím rendelkezései szerint jár el.

6. § (1) Ha a településen új címet hoznak létre, címváltozás vagy címtörlés történik, és emiatt az önkormányzat javaslatot kíván tenni alapellátási körzet kialakítására, a település jegyzője erről értesíti a praxiskezelőt, csatolva az önkormányzat javaslatát az érintett alapellátási körzetek kialakítására. Ha az önkormányzat a körzet tekintetében a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatát még nem teljesítette, a javaslatához mellékeli az alapellátási körzetre, valamint az érintett körzettel határos alapellátási körzetre vonatkozó, a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatokat. A 2. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatás nem szükséges, ha az alapellátási körzettel érintett egy vagy több település teljes területe az adott szakmában egy alapellátási körzethez tartozik.

(2) Az önkormányzat az Eatv. 6. § (3) bekezdésében és az R. 17/A. § (2) bekezdésében foglaltak alapján – törekedve arra, hogy az meglévő, praxisjoggal rendelkező orvos által ellátott alapellátási körzetet hátrányosan ne érintsen – alakítja ki az (1) bekezdés szerinti javaslatot.

(3) A település jegyzője évente legfeljebb két alkalommal jelezheti a településre vonatkozó olyan, az 5. § b) pontja szerinti változásokat, amelyek érintik az alapellátási körzetek kialakítását. Ha az érintett alapellátási körzettel határos alapellátási körzetet más önkormányzat alakította ki, és annak adatai még nem kerültek a praxiskezelő részére átadásra, a kezdeményező jegyző beszerzi a másik önkormányzattól az alapellátási körzet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatait. A 2. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatás nem szükséges, ha az alapellátási körzettel érintett egy vagy több település teljes területe az adott szakmában egy alapellátási körzethez tartozik.

(4) Az önkormányzat kiemelten fontos ellátási érdekből – ideértve az alapellátási körzet tartós betöltetlenségét – alapellátási körzet kialakítására az (1) bekezdés szerint javaslatot tehet a praxiskezelő számára.

Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 2023. január 1. napjától hatályos rendelkezése szerint azonban a praxiskezelő alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit:

„6. § (1) A praxiskezelő jogszabályban meghatározott szempontok alapján, a települési önkormányzatok bevonásával alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit.”

A praxiskezelő – mivel ellátásbiztonsági szempontokból figyelemmel kíván lenni a helyi viszonyokra – a későbbiekben az önkormányzati javaslatokat minden esetben mérlegelni fogja, és a 2023. november 25. napján hatályba lépett a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet szerinti intézkedései során a jogszabályi előírásokkal összhangban álló és valamennyi érintett támogatásán alapuló javaslatokat törekszik figyelembe venni.

Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 2023. január 1: napjától hatályos rendelkezése szerint a praxiskezelő alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit.

„6. § (1) A praxiskezelő jogszabályban meghatározott szempontok alapján, a települési önkormányzatok bevonásával alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit.”

A praxiskezelő – mivel ellátásbiztonsági szempontokból figyelemmel kíván lenni a helyi viszonyokra – a későbbiekben az önkormányzati javaslatokat minden esetben mérlegelni fogja, és a 2023. november 25. napján hatályba lépett a háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet szerinti intézkedései során a jogszabályi előírásokkal összhangban álló és valamennyi érintett támogatásán alapuló javaslatokat törekszik figyelembe venni. Ennek elősegítése érdekében az önkormányzatok az alábbiakban tudják elősegíteni a praxiskezelő intézkedéseit.

Általános segítség az önkormányzatoktól, hogy a későbbi körzetalakítási javaslattétel során figyelemmel legyenek arra, hogy az érintett körzetek egymással határosak legyenek, a javaslatok képviselő-testületi határozatokkal megerősítve kerüljenek benyújtásra és azokkal valamennyi érintett praxisjogos orvos lehetőség szerint egyetértsen.

Egyebekben a praxiskezelő részére a körzetek egyéb szempontjaira figyelemmel az alábbiakban tudnak segíteni az önkormányzatok:

A javasolt feladatok kapcsán érintett alapellátási körzetMéretgazdaságossági feltételeknek nem felel megMéretgazdaságossági feltételeknek megfelelAz önkormányzat megítélése szerint túlnépesedett
Tartósan betöltetlenA háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet  3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, és egyeztessenek a határos körzet(ek) praxisjoggal rendelkező orvosával/orvosaival a mindegyikük által elfogadható megoldásról, mivel ezek a körzetek a jogszabályi előírások értelmében még rövid távon sem tarthatóak fenn. Ezt követően javaslatot tudnak tenni a praxiskezelőnek.A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet  3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, a körzetben mindenképpen szükséges a helyettesítésről gondoskodniuk, ellenkező esetben az önkormányzat körzetalakítási eljárást kell, hogy kezdeményezzenek.A háziorvosi körzetek ellátásának biztosításával kapcsolatos feladatokról és egészségügyi alapellátások körzetei kialakításának eljárásrendjéről szóló 48/2023. (XI. 22.) BM rendelet  3. § (1) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi felhívást teljesítsék, a körzet megosztására irányuló javaslatot a méretgazdaságossági feltételek teljesülése esetén tudja támogatni a praxiskezelő, de az új körzetet ellátó orvosról történő gondoskodás az önkormányzat feladata, valamint az eleve betöltetlen körzet kialakítását a praxiskezelő nem támogatja.
Praxisjoggal betöltöttEgyeztessenek a határos körzet(ek) praxisjoggal rendelkező orvosával/orvosaival a mindegyikük által elfogadható megoldásról, mivel ezek a körzetek a jogszabályi előírások értelmében 2028. január 1. napját követően nem tarthatóak fenn. Ezt követően javaslatot tudnak tenni a praxiskezelőnek.Az adott körzetben nincsen ugyan körzetalakítási feladat, de a határos körzetek kapcsán a praxisjogos orvossal történő egyeztetés szükségessé válhat.A körzet megosztására irányuló javaslatot a méretgazdaságossági feltételek teljesülése esetén tudja támogatni a praxiskezelő, de az új körzetet ellátó orvosról történő gondoskodás az önkormányzat feladata, valamint az eleve betöltetlen körzet kialakítását a praxiskezelő nem támogatja.

A praxiskezelő részletes körzetalakítással kapcsolatos javaslatukat az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a nyilatkozatok feldolgozását követően fogja bekérni az általa megadott módon. Kérjük, a gördülékenyebb ügyintézés elősegítése érdekében körzetkialakításra vonatkozó részletes javaslataikat csak a praxiskezelő kifejezett kérésére és a praxiskezelő által megadott módon terjesszenek elő.

VISSZA