Az alábbi információk részben elavultak. A 2022-től érvényes szakdolgozói bértámogatásra vonatkozó információkat ide kattintva, a 2022-től érvényes orvosi bértámogatásra vonatkozó információkat ide kattintva olvashatja.

Praxisközösségi regisztráció itt

A praxisközösségekről szóló 53/2021 (II.9.) Korm. rendelet (Pkr.), valamint a finanszírozásról szóló módosult 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxisok szakdolgozóinak automatikus, továbbá az orvosok praxisközösségi szerveződéstől függő bértámogatásának mértékét szabályozzák. A támogatás mértéke feltételektől függ.

Mind a szakdolgozók mind az orvosok vonatkozásában a praxis működtetője (szolgáltató) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által megadott időpontig tájékoztatja a finanszírozót arról, hogy a nála foglalkoztatott szakdolgozó és a praxis orvosa mennyi igazolt gyakorlati idővel rendelkezik.

Szakdolgozói bértámogatás

Ennek figyelembevételével a szakdolgozók után a szolgáltatók az alább megjelölt összegeket kapják meg bértámogatásként 2021. január 1-ig visszamenőlegesen.

Gyakorlati idő (év)Szakdolgozói bértámogatás szociális hozzájárulási adóval növelt összege (Ft/hó)
0–371 800
4–681 300
7–990 800
10–12100 300
13–15109 900
16–18119 400
19–21128 900
22–24138 400
25–27147 900
28–30157 400
31–33166 900
34–36176 400
37–39185 900
40–42195 400
43–45204 900
46–48214 600
49–224 600

Nagyobb praxisokban lehetőség van további szakdolgozók után a táblák szerint további szakdolgozói bértámogatást igényelni a korcsoportos alappontszám (tehát a képesítési szorzó nélküli pontszám) alapján.

Korcsoportos alappontszámLehívható szakdolgozói bértámogatások praxisonként
-3000egy fő heti 40 órás szakdolgozó után
3001–3500egy fő heti 40 órás + egy fő heti 20 órás szakdolgozó után
3501–4000két fő heti 40 órás szakdolgozó után
4001–4500két fő heti 40 órás + egy fő heti 20 órás szakdolgozó után
4501-három fő heti 40 órás szakdolgozó után

A bértámogatás független attól, hogy eddig mennyi volt a szakdolgozó keresete, tehát az adott gyakorlati időre vonatkozó teljes összeg igényelhető. A jogalkotói szándék az, hogy a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgálatoknál foglalkoztatott szakdolgozók bére elérje a kórházakra érvényes egészségügyi szakdolgozói bértábla szintjét. A bértámogatás mértékét úgy állapította meg a jogszabály, hogy – a felmerülő közterhekkel együtt – akkor is elégséges legyen ehhez, ha a szakdolgozó decemberi bére csupán a garantált bérminimumot érte el.

A rendelet egyértelműen meghatározza, hogy a bértámogatást a szociális hozzájárulási adó levonása után munkabérként (tehát nem más javadalmazási formaként) kell kifizetni a szakdolgozóknak – és az orvosoknak is.

Orvosok bértámogatása – praxisközösségi regisztrációtól függően

Az orvosok praxisközösséghez való csatlakozásuk alapján háromféle kategória szerint juthatnak bértámogatáshoz (esetükben sem számít az eddigi bérük, javadalmazási formájuk, csak a gyakorlati idejük):

  • aki nem csatlakozik (nem akar, nem tud, nem vette észre a lehetőséget stb.), az automatikusan megkapja a melléklet első oszlopa – praxisközösségen kívül maradó háziorvosok, fogorvosok – szerinti támogatást,
  • azok, akik a területi kollegiális szakmai vezető illetékességi területén vállalják a (laza) kollegiális praxisközösséghez történő csatlakozást, vele együtt az ott felsorolt elvárások teljesítését, a második oszlopban olvasható bértámogatáshoz jutnak. [ld. Pkr. 2 §. (2) bekezdése],
  • azok, akik az előbbi területen, egy járáson belül, egy telephelyen, vagy azonos településen egymással szomszédos egészségügyi alapellátási körzetekben, vagy egymással szomszédos településeken legalább öten, szorosabb szakmai együttműködés érdekében a tevékenységüket egyesült praxisközösség, integrált praxisközösség vagy praxisközösségi konzorcium formájában végzik, a maximális bértámogatásra lesznek jogosultak a táblázat jobb oldali oszlopa szerint.
Gyakorlati idő (év) Háziorvosi, fogorvosi bértámogatás összege (Ft/hó)
   Praxisközösségen kívül maradó praxisok esetében  Kollegiális praxisközösség esetében [Pkr. 2. § (2) bekezdés]  Egyesült, integrált praxisközösség és praxisközösségi konzorcium esetében [Pkr. 2. § (3) bekezdés]
 0-2 18 300 48 900 61 100
 3-5 64 000 170 500 213 200
 6-10 150 100 400 300 500 400
 11-15 190 900 509 000 636 300
 16-20 213 300 568 800 711 000
 21-25 253 100 674 900 843 600
 26-30 286 800 764 800 956 000
 31-35 304 700 812 600 1 015 800
 36-40 342 800 914 200 1 142 800
 41- 428 800 1 143 400 1 429 300

Regisztrációs határidő: 2021. február 28.

Nagyon fontos a határidők betartása. Bár a szakdolgozók után automatikusan 2021. január 1-ig visszamenőleg jár a bértámogatás, ha szeretné, hogy 2021. január 1-ig visszamenőleg az orvos után is legyen jogosult az emelt bértámogatásra, akkor 2021. február 28-ig nyilatkozni kell a praxisközösségbe belépésről. Ha késik a jelentkezése, a továbbiakban csak a jelentkezését követő időszakra lesz jogosult a támogatásra, visszamenőleg nem.

A jelentkezéshez és a nyilatkozat benyújtásához szükséges információt, továbbá az egyszerű elektronikus űrlapot a  http://oali.aeek.hu/praxiskozosseg linken érheti el. Az elektronikusan kitöltött, majd kinyomtatott dokumentumot (Nyilatkozat és praxisközösségi felvételi kérelem) aláírás után postai úton szíveskedjen megküldeni a Praxiskezelő címére 2021. február 28-ig: Országos Kórházi Főigazgatóság, 1125 Budapest, Diós árok 3. A borítékra írja rá: PRAXISKÖZÖSSÉG. Ha egy szolgáltató több praxist (szolgálatot) működtet, akkor az űrlapot mindegyik praxisra külön-külön ki kell tölteni, alá kell írni és be kell küldeni. Tájékoztatjuk, hogy az elektronikus űrlap kitöltése önmagában nem minősül joghatályos benyújtásnak, ezért azt ki kell nyomtatni, alá kell írni és postára kell adni.

A jelentkezők az űrlapon a nyilatkozathoz kapcsolódóan 2021. február 28-ig a kollegiális praxisközösségbe való belépéshez egy nagyon egyszerű felvételi kérelmet is be tudnak nyújtani, amelyet a dokumentum már tartalmaz. A kérelem tartalmaz egy nyilatkozatot a belépéshez szükséges vállalásokról, amelyek teljesítésére 60 nap áll rendelkezésre. Ebben a 60 napban a praxiskezelő a vállalások teljesítését nem ellenőrzi.

Azon egészségügyi szolgáltatók, amelyek kizárólag a Pkr. 2. §. (2) bekezdése szerinti területi kollegiális praxisközösségbe kívánnak belépni praxisukkal, azoknak a későbbiekben is csupán ezt a felvételi kérelmet kell benyújtaniuk az Országos Kórházi Főigazgatósághoz (praxiskezelőhöz) vállalásaikkal.

A kollegiális praxisközösségek területi elven szerveződnek, egy adott földrajzi területen szakmától függetlenül egyetlen kollegiális praxisközösség jön létre, amelybe a területen működő felnőtt, vegyes és a gyermek háziorvosi szolgálatok, továbbá az alapellátó fogorvosi szolgálatok is beléphetnek. A beosztás elérhető ezen a címen: https://oali.aeek.hu/praxiskozosseg

Szoros praxisközösségek megalakulása

Akik szorosabb szakmai együttműködés érdekében a tevékenységüket egyesült praxisközösség, integrált praxisközösség vagy praxisközösségi konzorcium formájában kívánják végezni, először a fentiek szerinti kollegiális praxisközösségbe be kell lépniük, oda felvételt kell nyerniük, mivel a Pkr. 2. § (3) bekezdése szerint ilyen praxisközösségek csak a kollegiális praxisközösségen belül hozhatóak létre. A jogszabály alapján a praxiskezelő a honlapján hamarosan közzéteszi ennek a jelentkezésnek a feltételeit is, feltüntetve a benyújtandó dokumentumok listáját A konzorciumi formában az új konzorciumi együttműködési megállapodásnak kifejezetten a Pkr. szerinti praxisközösség megalakítására kell irányulnia, a korábban más célból kötött megállapodások nem megfelelőek. Ezt követően a létrejött „szoros” praxisközösség alapító dokumentációja, a további vállalásokról szóló nyilatkozat, a nyilvántartásba vételi kérelem és a pályázati felhívás szerinti további dokumentumok benyújtása szükséges. A kollegiális praxisközösség tagjaiból járáson belül megalakult, hiánytalan dokumentációt benyújtó praxisközösséget a praxiskezelő nyilvántartásba veszi és ezt követően tagjai az orvosi bértámogatási táblázat legmagasabb összegű – jobb oldali oszlopa szerinti – támogatásban részesülnek.

Összefoglaló

A szakdolgozói bértámogatás lehívásához és a praxisközösséghez nem csatlakozó praxisoknak csak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő felé kell a gyakorlati időket jelezni, praxisközösségi regisztrációs feladatuk nincs.

Az emelt összegű orvosi bértámogatások 2021. januárjáig visszamenőlegesen történő lehívásának feltétele praxisközösségbe belépés esetén a 2021. február 28-i regisztrációs határidő pontos betartása. Az orvosi bértámogatás kifizetésekre a hiánytalan kérelem beérkezését követően kerül sor.

Azoknak, akik csak a „laza” szerveződést jelentő kollegiális praxisközösségbe csatlakoznak, a felvételi kérelem benyújtásán kívül további teendőjük egyelőre nincs.

Azon esetekben is kérni kell a felvételt a kollegiális praxisközösségbe, amikor egyesült praxisközösséget, integrált praxisközösséget, praxisközösségi konzorciumot kívánnak létrehozni, mivel a szorosabb együttműködési formák a kollegiális praxisközösségen belül jöhetnek létre, az oda felvett szolgálatok részvételével.

A szorosabb együttműködési formáknak a nyilvántartásba vételi kérelmét a kollegiális praxisközösségbe felvételt nyert praxisok részvételével megalakult praxisközösségeknek kell majd benyújtaniuk.

A praxisközösségi regisztráció ezt követően folyamatos. A jogszabály nem zárja ki, hogy a jelenlegi szolgálatok, vagy a praxisközösségek később az egyik formából egy másik formába átlépve folytassák működésüket.

*          *          *

A praxisközösségi regisztrációt igyekeztünk a rövid idő ellenére a lehető legegyszerűbb formában előkészíteni az Ön számára. Bízunk benne, hogy az elektronikus űrlap használatával az adminisztrációhoz szükséges időt a minimálisra csökkentettük, hogy értékes munkaidejében betegei ellátására tudjon koncentrálni.

További kérdések esetén kérjük, tekintse meg honlapunkon a több száz beérkezett kérdésből válogatott és rendszerezett gyűjteményt, amelyben minden felmerült fontos kérdésre választ adtunk. A gyakran ismételt kérdéseket itt érheti el: https://oali.aeek.hu/praxiskozosseg

Praxisközösségi munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Dr. Végvári Tamás
egészségügyi alapellátási igazgató

Praxisközösségi regisztráció itt